{{:palyakerekparozas:szekeres.jpg?640px|:palyakerekparozas:szekeres.jpg}}

Kivonat Bobély Tibor, Kerékpározás című könyvéből (1984)
( ISBN 963 253 401 8,  SPORT könyvkiadó, 25 forint)

"A szekér"

Ragyogó napsütéses vasárnap volt. A késő délutáni órákban már enyhült a hőség, és a Millenáris környékén megélénkült az élet. Sűrű sorokban jöttek a nézők a jó öreg Millenáris zászlókkal díszített bejárata felé.
De kinek szólt ez a nagy érdeklődés?

Nem kisebb eseményt hírdettek a város szinte minden pontján, megtalálható színes reklámplakátok, mint az idei motorvezetéses világbajnok német Möllernek és a közönség legújabb kedvencének, a jóképű, MOKÁNY, fekete magyarnak, Szekeres Bélának az összecsapását.

Még ha nem virított volna sok-sok plakát a város utcáin, valószínű akkor is teltház lett volna. Ekkoriban -1930-ban - a kerékpárversenyek népszerűsége vetekedett a labdarúgás vagy a szintén közkedvelt ökölvívás iránti érdeklődéssel. Szekeres neve a plakátokon pedig azt jelentette a szurkolóknak, mint az összegyűjtésre váró vasreszeléknek a mágnes. A betonteknőt megvilágító lámpák még csak nyitogatták foncsorozott szemeiket, amikor a pálya lelátóján, a körlépcső karéján szinte már egy tűt sem lehetett volna leejteni. Még a  betonkaréjt övező reklámtranszparenseken is ültek artistamutatványnak is beillő egyensúlygyakorlatokra vállalkozó kíváncsiak. A pályát szegélyező villák erkélyei és ablakai, de még a kertek magasabbra nőtt fái is roskadoztak a nézőktől.

Mikor a repülőversenyzők felsorakoztak, a pénztárakat és a kapukat be kellett zárni. A főbejáratnál lovasrendőrök vigyáztak a rendre. A mai Népstadion úti bejáratnál gyalogos rendőrosztagok verték vissza a kapukat ostromló, betörni készülő, kintrekedt tömegeket. Bent eközben már megindult a vetélkedés. A mindig elegáns, leányálmokban szereplő, jóképű, selyemtrikós versenyzők csatáztak egymással. A tanításra ugyan alkalmatlan stílusú, de roppant gyors és eredményes Győrffy, a vívópenge hajlékonyságú Németh, a nők szívét megdobogtató, tömött, fekete, hullámos hajú Szűcs, a nagy taktikus, a belső feszültséget leplezendő, mindig mosolygó, óriás termetű Pelvássy adott leckét a repülő előfutamokban kisorsolt ellenfeleiknek.
Már a látványos előfutamok tűzbe hozták a közönséget. Így adódott, hogy még a kezdő és haladó versenyzők selejtező s pontverseny futamát is érdeklődés kísérte.

Igazán mégis akkor morajlott fel a hatalmas nézősereg, amikor a vezetőmotorok kabinjához szolgáló pályaalagút szájában felbukkantak az első motorok. Fekete bőrruhás, Gólem-szerű gazdáik, nagy szerelői segédlettel, izzadva tolták be ezeket a behemót, ijesztő formájú vasszörnyetegeket a pálya parkírozó helyére. Amilyen természetesnek tünt a szurkolói zenebona, a lárma a motorok vezetőinek megjelenésekor, olyan természetellenes volt a váratlan csend, amikor megjelent "Szekér". De ez csak egy pillanatig tartott. Utána elemi erővel csattant fel a biztatás, a süvöltésszerű hangorkán: "Hajrá Szekér!". A versenyzői alagútból egymás után tűntek elő, vállukon csillogó vasparipáikkal a többiek. A fanatizmus, az extázis határait súroló buzdítás Szekeres Bélának, a motorvezetéses versenysport egyik legnagyobb és vitathatatlanul legnépszerűbb csillagának szólt. A karcsú termetű, keskeny piros-fehér-zöld csíkokkal díszített fekete trikót viselő, kissé hajlott lábú sztár, szerényen tolta maga mellett válláról lekerült  csillogó kerékpárját. A többiek, a hosszú távon mindig kiválót nyújtó, később tragikus sorsú Istenes, Mazák, és a nagy ellenfél, Möller bevonulását szintén nagy érdeklődés kisérte. A repülőversenyzők döntő futamai után következett a nap fénypontja, a motorvezetéses küzdelem. A szokásos 100 km-es távnál rövidebb, 50 km-es futam rendkívül gyors versenyt ígért. Megtörtént az indulási sorrend kisorsolása is. A szerencse a német versenyzőnek kedvezett, mert az első helyről indulhatott. Szekeres a harmadik helyről vághatott neki a távnak. Közvetlen előtte Mazák rajtolt, míg az utolsó helyről Istenes Jánosnak kellett startolnia.
Közben a vezetőmotorok is beindultak és kénköves piros és lila lángnyelveket lövellve száguldoztak a pályán körbe-körbe. Az indítóbíró magasra tartott zászlójával rendezgette, terelgette őket, hogy besoroljanak aaz indulási sorrendnek megfelelően. A versenyzők már felcsatolták a kemény bőrkalapokat, a bukósisakokat. Mindenki arcán feszült figyelem. Egy pillanat és az indítóbíró magasra tartott zászlaja lecsapódik, és ezzel elszabadul a pokol. A motorok felbőgtek. Vezetőik ráhasaltak a tankokra, és eszeveszett rohanás kezdődött, hogy a segítők által elrajtoltatott védenceiket uszályukba vegyék. Mindenki várta, hogy a négy motoros és a négy kerékpáros pillanatokon belül szinte egy test, egy lélek legyen. Amikor a versenyzők már maguk előtt látták a motort, beletapostak a pedálba. A vezetők félrefordított fejjel, egyik szemmel a görgőre tapadó partnert, másik szemmel az előtte iszonyatosan taposó ellenfelet figyelték.

A verseny alig indult meg, és Szekeres máris támadásba lendült. Szédületes tempóban süvített el az előtte haladó mellett. Mazáknak még ellenállásra sem volt ideje. De az ügyesen rajtoló és gyorsan lábrakapó német világbajnok már éberebb volt. Nyomásról nyomásra gyorsította a tempót, menekült Szekeres elől. Az aréna pedig artikulálatlan hangorkánná alakult. Nem lehetett mást hallani, mint egy elnyújtott üvöltést, egyetlen egymásba olvadó "Szekééééér".....-t. És Szekér száguldott. Szusszanásnyi idő nélkül üldözte a világbajnokot, aki pedig iszonyatos erőfeszítéssel taposta a pedálokat, hogy egy kis előnyhöz jusson. Látható volt azonban, hogy Szekeres ma ellenállhatatlan. Möller mindent megpróbált. Maga mögé engedte ellenfelét, majd ismét felgyorsított, utána egyenletes tempót diktálva, igyekezett eltávolodni. Szekér azonban nem hagyta magát. Így ment ez körről-körre. Már azok is kimerülten lihegtek, akik csak nézték ennek a két fiúnak a küzdelmét. A gigászi csatát végülis a német nem bírta. Sem fizikailag, sem idegekkel. A kis Szekér megtámadta, mellé ment, s néhány körön keresztül fej-fej mellett küzdött egymással a két versenyző. Aztán egy pillanat, a német leszakadt a görgőről, "megúszott", vezetőjének fékeznie kellett, miközben a lehajtott fejű Möller megadva magát sorsának, igyekezett a motor uszályában újra megkapaszkodni.

És a kis Szekér száguldott. Amikor az indítóbíró zászlója leintette a versenyzőket, az utolsó kör után, a közönség egy nagyszerű csatának és egy szép győzelemnek örülhetett. Szekeres, mint a többiek is, még egy levezető kört futott, de már mosolygott, a sisakját lekapva, boldogan integetett a közönség felé. Azután megállt. Izzadtan, csatakosan, de határtalanul boldogan fogadta a gratulációkat és a győztesnek kijáró virágcsokrot. Majd ismét a pályára tolta kerékpárját, hogy a virágcsokorral integetve köszönje meg a szurkolók buzdítását. Ezt a kört már nem tudta befejezni. A pályára betódulók lekapták kerékpárjáról és vállon vitték az öltöző felé.

Szép nap volt. A magyar kerékpársport egyik emlékezetes napja. Hej, de régen volt...S vajon, mikor lesz megint ehhez hasonló...?