start

A történelem ismétli önnmagát

MTI hír az index oldalán Összecsuklott az ideiglenes jégpálya sátra Budapesten

Összecsuklott lufisátor a Millenáris Velodromban
Fotó: Matt

A viharos szél miatt kedden összecsuklott a budapesti Millenáris Sporttelep kerékpárpályáján, a Puskás Ferenc Stadion mellett kialakított ideiglenes jégpálya sátra, emiatt több hetet csúszhat a megnyitó, közölte Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára.

A napokban indult volna a víz fagyasztása, és a tervek szerint egy hét múlva lett volna a nyitás, de a történtek miatt ez most több hetet is csúszhat, közölte a főtitkár. A sátorban keletkezett anyagi kár nem jelentős.


Élő adás a Pálya Bajnokságról

Live streaming video by Ustream


Veszélyben a Magyar pályakerékpáros szakág

Az alábbi sajtóközleményt adta ki a KMSz néhány perce:

Pár hónappal ezelőtt ideiglenes fedéssel rendelkező, a tervek szerint szeptember közepétől március végéig üzemelő jégpálya építése kezdődött meg a Millenáris Sporttelep kerékpárpályája által körbezárt területen. Ennek a funkciónak vannak hagyományai a velodromban, hiszen a mostani jégpálya elődjét 1972-ben adták át, fedését akkor az ország legnagyobb felületű Graboplast kupolája biztosította. Az akkori létesítménnyel szemben fontos követelmény volt, hogy a tavasztól őszig tartó pályakerékpáros szezonban az épület kerékpáros funkcióját ne zavarja – tehát erre az időszakra elbontható legyen, így biztosítva a pálya zavartalan átláthatóságát, ami a pályaversenyek esetében elengedhetetlen követelmény. Ennek érdekében a jéggépészetet akkor egy föld alatti gépészeti helyiségben helyezték el. Ezzel szemben a mostani projekt már az előkészítés fázisában is nyugtalanságra adott okot – a félelmek pedig mostanra sajnos beigazolódtak.

A jövőbeli jégpályán felkészülésüket végző jégkorongozók illetékesei, valamint a létesítmény üzemeltetői ugyanis a kerékpáros szakággal történő érdemi egyeztetés nélkül fogtak bele az előkészítésbe, kezdetben abban a szellemben, mintha a Millenárison éppenséggel nem a kerékpársport lenne a legrégebbi és legfőbb funkció. A többszöri megkeresés után a NUSI_BOK képviselői egy egyeztetésen a kerékpárosok kérésére kijelentették, az elődjével megegyező módon elbontható műanyag kupolával rendelkező csarnok üzemidején (azaz a szeptember közepétől március végéig tartó időszakon) kívül a pálya beláthatóságát zavaró elemeket elbontják, így a kerékpáros funkció zavartalan marad. Erről a felek által elfogadott emlékeztető készült.

Nyugtalanságra adott okot már ekkor is, hogy Török Ottó, a NUSI főigazgatója a jégkorongblognak azt nyilatkozta, hogy ha valaki kéri tőle, akár írásba is adja, hogy a Millenárison szeptemberre felépülő jégpálya fölé emelt, meleg levegővel felfújt sátor helyett a 2010-es nyári leállás alatt végleges, alumíniumvázas, hőszigetelt, dupla sátras tetőt kap a pálya. A kijelentésben foglaltak megvalósulása az egész hazai pályakerékpáros szakág létét veszélyeztethetné.

Sajnos, az utóbbi hetek történései alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Millenáris átalakítása/bővítése a pályabringások szemszögéből rossz fordulatot vett. Egyrészt a kivitelezés csúszása miatt veszélybe került a Pályabajnokság megrendezése. Másrészt a jégkészítésért felelős gépészet ugyanis a kivitelezés jelenlegi fázisában a térszín felett, állandó jelleggel került elhelyezésre, ezzel ellehetetlenítve a pályakerékpáros funkciót. Ha a beruházás így, ebben a formában nyeri el végső alakját, illetve a Török Ottó által beígért állandó csarnok megépül, abban az esetben olimpiai pontszerző sportágunk az egyetlen használható hazai bázisát fogja elveszíteni. Miután pályasport nélkül nincsen eredményes országúti szakág sem, ezért ez hosszú távon a magyar kerékpársport teljes leépüléséhez vezethet.

Millenáris sajtóközlemény KMSz


A Magyar Köztársaság Pályabajnoksága

A Magyar Köztársaság 2009. évi Felnőtt, U23, Masters és Utánpótlás Pályabajnoksága
Millenáris Sporttelep, 1146 Budapest, Szabó József u. 3.
2009. augusztus 15-16.

VERSENYKIÍRÁS

  1. Verseny védnöke:Krizsanits János –Kerékpáros Magyarország Szövetség Elnöke
  2. Verseny rendezője: Két Kerékkel az Ifjúságért Alapítvány, Kerékpáros Magyarország Szövetség
  3. Verseny célja: A Magyar Köztársaság pálya szakágában a versenyzők részére kiírt egyéni és csapat magyar bajnoki verseny helyezési sorrendjeinek eldöntése. A versenyen minden Magyarországon leigazolt versenyző indulhat, akit egyesülete szabályosan benevez, és a Szakszövetség által kiadott, 2009-es évre vonatkozó kerékpárversenyekre érvényes engedéllyel rendelkezik és a helyszínen bemutatja.
  4. Verseny központja: Millenáris Sporttelep (Magyar Kerékpáros Szövetség irodája)
  5. Verseny időpontja: 2009. augusztus 15-16. (szombat-vasárnap)
versenykiírás 2009 ob program 2009

                                                         

A Millenáris egy kerékpárpálya.

Magyarországon az egyetlen, Európában a legrégebben működő ilyen létesítmény. Műemlék, versenyek helyszíne, közösségi tér.

A Millenáris a tiéd is. Tudtad?

Segítsünk egymásnak, hogy a miénk maradjon! Mesélj róla mindenkinek, gyere el versenyeinkre, nyílt napjainkra. Remekül fogod érezni magad és kiállhatsz egy jó ügyért.

A Millenáris ugyanis veszélyben van.

A Nemzeti Sporthivatal elbonthatóként, területét magánbefektetőknek átadhatóként, hasznosíthatóként jelölte meg. Ez a magyar sport bölcsőjének pusztulásával fenyeget.


XI. Vasló kupa, júl. 8., Millenáris Velodrom

Jövő héten Vasló kupa a Milin, jipííí! Az egyetlen nemzetközi pályaverseny itthon, gyere és nézd meg.

Program:

14:00 sprint kvalifikáció Elit/U-23/U-19
14:45 tempóverseny U-17
14:55 tempóverseny U-15
15:05 sprint Elit/U-23/U-19 1/8 finals
15:50 selejtezőverseny U-17
16:00 selejtezőverseny U-15
16:10 sprint Elit/U-23/U-19 1/4 finals
16:30 sprint Elit/U-23/U-19 5-8 helyezésért
16:35 egyéni üldöző U-19 3000 m (max 12 versenyző)
17:10 keirin Elit/U-23/U-19 előfutamok
17:30 sprint Elit/U-23/U-19 1/2 finals (1 kör)
17:40 pontverseny U-17 24 kör
18:00 pontverseny U-15 12 kör
18:10 sprint Elit/U-23/U-19 1/2 finals (2 kör)
18:20 keirin Elit/U-23/U-19 reményfutamok
18:30 titkos hajrás futam U-17
18:40 sprint Elit/U-23/U-19 1/2 finals (3 kör)
18:40 titkos hajrás futam U-15
18:50 sprint Elit/U-23/U-19 finals (1 kör)
19:00 keirin Elit/U-23/U-19 döntő
19:10 szünet, díjkiosztó ünnepség U-19, U-17, U-15
19:30 motorvezetéses verseny Elit/U-23/U-19 24 kör
19:45 sprint Elit/U-23/U-19 finals (2 kör)
19:55 pontverseny Elit/U-23/U-19 48 kör
20:25 sprint Elit/U-23/U-19 finals (3 kör)
Díjkiosztó ünnepség

Ez alapvetően egy utánpótlás verseny, előreláthatólag amatőr futam nem lesz, viszont gyere drukkolni és nézelődni, mert van még Mili, és van még pályaverseny!
Budapest, XIV. Szabó József u. 3.


Gyereknap a Millenáris Velodromban

Eredménylisták, fotók

Seki képei - fotosport.hu
Boci képei
limpinproli képei

Gyerek és amatőr eredmények U13-U15-U17-Női eredmények U19 és Elit eredmények


---------------------------------

Gyereknap a Millenáris Velodromban

Idén két gyereknapon is részt vehetnek a gyerkőcök, mivel a zuglói Millenáris Velodrom már május 16-án, szombaton 10 és 15 óra között is különböző programokkal várja őket. Az izgalmas pályaversenyek mellett a gyermekeknek és családoknak is lesz futam, bárki kipróbálhatja a 110 éves betonteknőt, illetve ügyességi pályán bizonyíthatja kerékpáros tudását. Ha nem akarnak bringázni, kincskereséssel tölthetik az időt, miközben a zenéhez a hangosítást a Green Bikes for Peace projekt keretében debütált bringaerőmű biztosítja. Ezenkívül lesz bringapóló és futóbringa bemutató, garantált jóhangulat, móka-kacagás. A belépés ingyenes, a kilátogató gyermekeket ajándékkal várjuk.


Eső előtt köpönyeg, CM előtt szerelés

Eredménylisták

Eredménylisták




Eső előtt köpönyeg, CM előtt szerelés

Hangolódj a Millenáris Velodromban

Április 18-án szombaton ismét sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a zuglói Millenáris Velodromban megrendezésre kerülő ingyenes családi napon. A vasárnapi Critical Mass előtt a kilátogatóknak lehetőségük nyílik egy hamisítatlan bringás helyen hangolódni a felvonulásra. A látványos pályakerékpáros versenyek mellett hozzáértő kezek segítenek a kerékpárok átnézésében, javításában. Az MK Észak- Pest szervezett egy ingyenes bringaszerelést, ahol mindenki beállíttathatja, megszereltetheti a bringáját, tanácsokat kérhet a Bike Kitchen tagjaitól és a Bringaland, valamint az Overdream bolt szerelőitől. Hogy másnap olajozottan menjen a CM! Az immár országos bajnokságon is debütált bringapólót a legjobb csapatok mutatják be, ezután bárki beállhat egy kis labdaütögetésre, az ügyességi pályán a gyerkőcök bizonyíthatják kerékpáros tudásukat, az amatőr futamok keretében pedig izgalmas küzdelmekben vehetnek részt a kilátogatók, legyenek bármely korosztály tagjai. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, a belépés ingyenes, amatőr és családi futamokra a nevezés 200 Ft.

PROGRAM 04.18. 10:00 – 15:00
10:00 U23, Elit nő 500m egyéni időfutam
10:25 U19-U23-ELIT 500m egyéni időfutam
10:50 AMATŐR 200m egyéni időfutam
CSALÁDI-GYEREK 200m egyéni időfutam
11:05 KERÉKPÁRPÓLÓ bemutató
11:25 U23, Elit nő 2000m egyéni üldöző verseny
11:40 U19-U23-ELIT 1000m egyéni időfutam
12:10 AMATŐR 412m egyéni időfutam
CSALÁDI-GYEREK 412m egyéni időfutam
12:45 EREDMÉNYHIRDETÉS
10:00 – 15:00 Bringapóló, ügyességi pálya, szerelés

Következő családi napok: Május 2. Május 16. Június 6. Június 20



Szezonnyitó családi nap

Eredménylisták

Eredménylisták



Szezonnyitó családi nap

Az év első pályaversenye és a BVSC csapatbemutatója 2009.04.05.

A szezonnyitó családi nap egy hat alkalmas eseménysorozat első állomása, melynek keretében a kilátogatók megcsodálhatják a 110 éves velodromot, kipróbálhatják a pályakerékpározást, és izgalmas versenyekben vehetnek részt. A családi nap keretében sor kerül a szezonnyitó pályakerékpáros versenynapra, mely szintén látványos küzdelmeket kínál. Az eseményt a BVSC 2009-es kerékpáros csapatának bemutatója követi délután. Mindenkit sok szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

11:00 U13-U15 Rókaverseny 10 KÖR
11:15 U17-WU19 Tempóverseny 15 KÖR
11:35 U19-U23-ELIT Tempóverseny 20 KÖR
11:55 AMATŐR 200m állórajt
12:15 CSALÁDI - GYEREK futam 200m állórajt
12:40 HANDBIKE 1000m
13:10 U13-U15 Tempóverseny 10 KÖR
13:20 U17-WU19 Titkoshajrás 10 KÖR
13:35 U19-U23-ELIT Utolsókiállós
13:55 AMATŐR 412m állórajt
14:20 CSALÁDI - gyerek futam 412m állórajt
14:40 U13-U15-U17-WU19 Pontverseny 20 KÖR
15:00 U19-U23-ELIT Pontverseny 36 KÖR
15:30 EREDMÉNYHIRDETÉS



SZELLEMBICIKLIK BUDAPESTEN

Balla Sándor Botond (SZFE) filmje

Kiss János József kerékpárost 2008 áprilisában halálra gázolta egy kamion a Kőbányai út és a Horog utca sarkán - neki állít emléket a 20 perces alkotás, amely baleset utáni szellembicikli-állításból kiindulva dolgozza fel a budapesti biciklizés jó és rossz oldalait.

A filmben megszólal az elgázolt bringás édesanyja, valamint Hegedűs D. Géza színművész, Németh Juci zenész, Till Attila, Sinya és Potter a futárszíntérről, László János (az MK elnöke), Parti András és sokan mások, akik a városban bringáznak.

Minden utcán közlekedő ember számára ajánlott megtekinteni és megfontolni a benne elhangzottakat.


KERÉKPÁROS MŰVÉSZETI PÁLYÁZAT - KIÁLLÍTÁS A PÁLYAMŰVEKBŐL

HungaroMania

2008 őszén meghirdetésre került egy bringás művészeti pályázat. A kiállítás egészen idáig húzódott, de megérte rá várni: 60 pályamű legjobb 15 alkotását nézheted meg a saját szemeiddel a patinás velodrom falain.

Pályanyitás: 16:00 (bringapóló is várható!)
Étel-ital: 17:00-tól
Kiállításmegnyitó: 18:00
Filmvetítés: 19:00

Helyszín: Millenáris Velodrom, XIV. Szabó József utca 3.


2008-as Országos Bajnokság

2008. augusztus 21. és 24. között kerül megrendezésre a Magyar Köztársaság 2008. évi Utánpótlás, Felnőtt és Masters Pályabajnoksága.

A hivatalos versenykiírás...


Megmaradhat a Milli?

Napvilágot látott az ÖTM által készíttetett megvalósíthatósági tanulmány, amely minden változatában a Milli megmaradásával számol.
Részletek...


Millenáris Juniális válogatóverseny

Millenáris Juniális válogatóverseny. A zene világnapján.
Részletek...


Vasárnap ünneplik a hétköznapi bringásokat

A zuglói Millenáris Velodromban tartják a Bringázz a munkába! kampány ünnepélyes eredményhirdetését és díjátadóját június 15-én, vasárnap. Az Európa legrégebbi kerékpárpályáján tartott egész napos családi rendezvényen jutalmazzák azokat a bringásokat, akik vállalták, hogy április 22 és május 31 között legalább tíz alkalommal kerékpárral érkeznek a munkahelyükre.
Részletek...


Nők Tanítanak Nőket Biciklit Szerelni, szezonzáró összegurulás

A nyári szünet előtt utolsó találkára hív az ntnbsz!


Kétmérföldes Pókerparti

Menj két mérföldet, azaz nyolc pályakört, amilyen gyorsan csak tudsz. Fél éven belül korlátlan alkalommal próbálkozhatsz. Legjobb időeredményed felkerül arra a listára, ahonnan a legjobb negyven férfi és tíz női versenyző továbbjut a következő fordulóba. Itt azonban már nem a bringa nyergében kell bizonyítanod, hanem a kártyaasztalnál…
Részletek...


Gyermeknap a Millenárison


Bringás napközi a Velodromban

ASCII Ha szeretnél többet tudni a kerékpárról, a kerékpározásról, szeretnél gyorsan, ügyesen és biztonságosan biciklizni, futároktól tanulni és rengeteget játszani, akkor idén nyáron a bringás napköziben a helyed!
Részletek...


Az idei versenynaptár

Kialakulóban van az idei versenynaptár. A jó hír az, hogy minden hónapban lesz verseny, természetesen amatőr számok, bringapólómeccs és egyéb érdekességek is lesznek.
Versenynaptár...


Bringásreggeli Hajós Andrással

Április 20-án, vasárnap látványos versenyekkel, értékes nyereményekkel és finom reggelivel vár mindenkit Európa legszebb és legrégebbi kerékpárpályája, a Millenáris Velodrom. A Critical Mass kerékpáros felvonulás előtt tartott rendezvény házigazdája Hajós András, Sinya, Buppa és Voxa, a belépés ingyenes.
Tovább...


Bodrogi László a sztárvendég a Millenárison

A Tour de France-on egyedüli magyarként indult versenyző a Velo.hu bringamagazin és honlap szervezésében jön a Millire, ahol másfél órás talkshow keretében ismerhetjük meg pályafutásának eddigi történetét és hallhatunk olimpiai céljairól is.
Tovább...


Millenáris a Millenárison

Azon ritka pillanatok egyike a most megrendezett kiállítás, amely rálátást enged egy meglehetősen zárt, mára már jobbára ismeretlen világra, a hazai pálya-kerékpározás bölcsőjére, a Millenáris Velodrom feszes és kortalan ívére.

A kiállítás a Jövő Háza szabad területén május 4-éig reggel hattól éjfélig látogatható.

Tovább...